231.
Nincs nagyobb bolondság, mint ha az ember egyedül akar okos lenni.
232.
Bárhogyan is magyarázzuk bánatunkat, legtöbbnyire
Nincs nagyobb bolondság, mint ha az ember egyedül akar okos lenni.
232.
Bárhogyan is magyarázzuk bánatunkat, legtöbbnyire
csak az érdek és a hiúság rejlik mögötte.
233.
A bánatban mindig sok a képmutatás, így például annak ürügyén, hogy egy nekünk drága személy elvesztését siratjuk, igazából saját magunkat siratjuk; sajnáljuk a rólunk való jó véleményét, megsiratjuk javaink, örömeink, megbecsülésünk veszteségeit: vagyis a holtakért hullatott könnyek igazából mindig az élőket siratják. Azért mondom ezt képmutatásnak, mert az ilyenfajta bánatok esetében mindig saját magunkat csapjuk be. Van aztán másféle, kevésbé ártatlan, mert másokra is kiterjedő képmutatás: azoknak a bánata, akik a gyönyörű és halhatatlan fájdalom dicsőségére vágynak; a mindent megemésztő idő hiába mulasztotta el valóban volt bánatukat, ők makacsul tovább sírnak, panaszkodnak, sóhajtoznak, teljes gyászt öltenek, s minden tettükkel igyekeznek meggyőzni a világot, hogy keserveiknek csak életükkel együtt szakadhat vége. Ez a szomorú és fárasztó önáltatás leginkább a becsvágyó nőkben él; mivel a dicsőséghez vezető utak zárva maradtak előttük, vigasztalhatatlan bánatuk mutogatásával próbálnak híressé válni. Van aztán még egy fajta bánat, melyből bőven árad a könny, és amelynek forrása könnyen el is apad: ilyenkor azért sír az ember, hogy tudják, milyen gyengéd szívű, ilyenkor azért sír, hogy sajnálják, ilyenkor azért sír, hogy megsirassák, ilyenkor azért sír, nehogy szégyenben maradjon, mert nem sírt.
234.
Legtöbbnyire büszkeségből, s nem annyira értetlenségből utasítjuk vissza
233.
A bánatban mindig sok a képmutatás, így például annak ürügyén, hogy egy nekünk drága személy elvesztését siratjuk, igazából saját magunkat siratjuk; sajnáljuk a rólunk való jó véleményét, megsiratjuk javaink, örömeink, megbecsülésünk veszteségeit: vagyis a holtakért hullatott könnyek igazából mindig az élőket siratják. Azért mondom ezt képmutatásnak, mert az ilyenfajta bánatok esetében mindig saját magunkat csapjuk be. Van aztán másféle, kevésbé ártatlan, mert másokra is kiterjedő képmutatás: azoknak a bánata, akik a gyönyörű és halhatatlan fájdalom dicsőségére vágynak; a mindent megemésztő idő hiába mulasztotta el valóban volt bánatukat, ők makacsul tovább sírnak, panaszkodnak, sóhajtoznak, teljes gyászt öltenek, s minden tettükkel igyekeznek meggyőzni a világot, hogy keserveiknek csak életükkel együtt szakadhat vége. Ez a szomorú és fárasztó önáltatás leginkább a becsvágyó nőkben él; mivel a dicsőséghez vezető utak zárva maradtak előttük, vigasztalhatatlan bánatuk mutogatásával próbálnak híressé válni. Van aztán még egy fajta bánat, melyből bőven árad a könny, és amelynek forrása könnyen el is apad: ilyenkor azért sír az ember, hogy tudják, milyen gyengéd szívű, ilyenkor azért sír, hogy sajnálják, ilyenkor azért sír, hogy megsirassák, ilyenkor azért sír, nehogy szégyenben maradjon, mert nem sírt.
234.
Legtöbbnyire büszkeségből, s nem annyira értetlenségből utasítjuk vissza
oly makacsul a leginkább elfogadott véleményeket; a győzelmes párt
első sorai már foglaltak, a hátsókból viszont nem kérünk.
235.
Barátaink kegyvesztésén nem sokáig szoktunk bánkódni,
különösen ha alkalmunk nyílik arra, hogy
irántuk érzett gyengédségünket kimutathassuk.
236.
Úgy látszik, mintha az önzés áldozatul esnék a jóságnak
235.
Barátaink kegyvesztésén nem sokáig szoktunk bánkódni,
különösen ha alkalmunk nyílik arra, hogy
irántuk érzett gyengédségünket kimutathassuk.
236.
Úgy látszik, mintha az önzés áldozatul esnék a jóságnak
s megfeledkezne önmagáról, amikor a mások javáért
tevékenykedünk: holott ezzel csak a legbiztosabb utat választja, hogy
célba érjen. Ilyenkor látszólag adunk, igazából azonban
uzsorakamatra kölcsönzünk, finom és ravasz
eszközökkel mindenkit megnyerünk magunknak.237.
Akiben nincs annyi erő, hogy rossz legyen, az
igazán jó aligha lehet; minden másfajta jóság legtöbbnyire
csak lustaság vagy az akarat hiánya.
238.
Az emberek nagy részével kevésbé veszélyes rosszat tenni, mint túl sok jót.
239.
Büszkeségünknek mi sem hízeleghet jobban, mint a
nagy emberek bizalma, amelyet mindig a magunk
érdemének tudunk be, és sohasem gondolunk arra, hogy e
bizalom leginkább hiúságukból vagy titoktartásuk
gyengeségéből táplálkozik.
240.
A szépségtől elválasztott kellemességről azt mondhatnánk,
hogy szimmetria, melynek szabályai ismeretlenek, láthatatlan
kapcsolat az egyes vonások, az egyes vonások és a színek,
illetve a vonások és a személy egész megjelenése között.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar