191.
Azt mondhatnánk, hogy a bűnök
úgy várnak bennünket életünk útján,
mint megannyi vendéglátó, akiknek
mindegyikénél sorban meg kell szállnunk;
s alig hinném, hogy a tapasztalat, ha kétszer
tehetnénk meg ugyanazt az utat,
segítségünkre volna a bűnök elkerülésében.
192.
Amikor már elhagynak bennünket
bűneink, szeretnénk magunkkal
elhitetni, hogy mi hagytuk el őket.
193.
Akárcsak a test, a lélek betegségeiben
is gyakori a visszaesés; amit gyógyulásnak
hittünk, az gyakorta csak szünet, vagy a
baj természetének megváltozása.
194.
A lélek hibái olyanok, mint a sebek
a testen: gyógyítsuk bármily gondosan,
a forradás még sem tűnik el, és a seb
bármely pillanatban felszakadhat.
195.
Sokszor csak azért nem adjuk át
magunkat egyetlen rossz szenvedélynek,
mert több van belőle.
196.
Ha nem tud róla senki más, hajlamosak
vagyunk megfeledkezni hibáinkról.
197.
Vannak emberek, akikről soha nem
tudnánk rosszat képzelni, ha rajta
nem kapnánk őket, de egy olyan
sincs, akin ha rajta kapjuk, csodálkoznunk kellene.
198.
Ha magasztalunk egyeseket, főként,
azért tesszük, hogy mások dicsőségét
csorbítsuk. Condé meg Turenne sem
kapna annyi dicséretet, ha nem
ócsárolni akarnák egyiket is, másikat is.
I. Louis de Bourbon-Condé (Vendôme, 1530. május 7. – Jarnac, 1569. március 13.) Condé hercege (prince), Enghien hercege (duc), Soissons grófja, Franciaország pairje, a Condé-ház alapítója volt. Fontos szerepet játszott a francia vallásháborúk során, mint a református (hugenotta) párt vezetője.
Henrik Latour d"Auvergne vicomte, francia hadvezér, szül. Sedanban 1611 szept. 11. mint bouilloni Henrik herceg és nassaui Erzsébet hercegnő második fia, elesett Sasbachnál 1675 jul. 27. A protestáns vallásban nevelték és a hadi pályára nagybátyja nassaui Móric herceg képezte ki Hollandiában. 1630. lépett a francia udvar szolgálatába, 1634. tábornagy lett.)
(Ha valaki nem tudná ki az a Condé és Turenne, íme:
Condé |
Turenne |
(A szerkesztő)
199.
Ha nagyon vágyunk arra, hogy
ügyesnek látsszunk, aligha leszünk ügyesek.
200.
Ha nem szegődne mellé a hiúság,
az erény aligha jutna messzire.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar