MAXIMÁK! (Forrás: Francois de La Rochefoucauld-Maximák)

270.
A megbecsülés, amit már elnyertünk: biztosítéka 

annak, amit még eztán szeretnénk elnyerni.


271.
Az ifjúság folytonos részegség; az értelem láza.


272.
Mi sem lehetne kiábrándítóbb, mint amikor 

jelentős érdemeket szerzett emberek 

apró-cseprő ügyekkel szeretnék újra 

bizonyítani a maguk kiválóságát.


273.
Akadnak a világban nagyrabecsült emberek, 

akiknek nincs más érdemük, mint a mindennapi 

érintkezésben hasznos gyarlóságaik.


274.
Az újdonság varázsa olyan a szerelemben, 

mint a hamvasság a gyümölcsön: múló fény, 

mely hamar eltűnik s már nem tér vissza soha.


275.
A természetes jóságot, mely szívesen dicsekszik 

érzékenységével, sokszor a legkisebb 

érdek képes elhallgattatni.


276.
A középszerű szenvedélyt mérsékli, a nagy 

szenvedélyt viszont éleszti a távollét, akár a 

szél, mely a gyertyát eloltja, ám 

fellobbantja a tüzet.

277.
A nők sokszor hiszik, hogy szerelmesek, 

mikor még nem is azok: szenvedélynek 

hiszik mindazt, ami csak kacérság, az 

évődéseket, a széptevéssel járó izgalmakat, 

a szerelem örömének természetes vágyát, 

no meg a visszautasítás fáradságát.

278.
Azért elégedetlenek oly gyakran az 

emberek közbenjáróikkal, mert ezek 

majd mindig elhanyagolják barátaik érdekeit, 

magát a közbenjárást tekintik becsületbeli 

ügyüknek és csakis annak a sikerével törődnek.

279.
Ha eltúlozzuk barátaink irántunk érzett 

szeretetét, azt többnyire 

nem hálából tesszük, hanem azért, 

hogy fogalmat adjunk a magunk érdeméről.


280.
A társaságba újonnan érkezőket gyakran 

csak azért illetik dicsérettel, mert 

titokban irigylik azokat, akik 

már kivívták benne a helyüket.

MAXIMÁK! (Forrás: Francois de La Rochefoucauld-Maximák)

261.
Az a nevelés, amit a legtöbb fiatal kap: 

felhívás önzésük megkettőzésére.


262.
Nincs szenvedély, amelyben az önszeretet oly 

erőteljesen vezérelne, mint a szerelemben: mindig 

könnyebben áldozzuk fel a másik nyugalmát, 

mint a saját magunkét.


263.
Amit bőkezűségnek mondunk, az legtöbbnyire: 

az ajándékozás hiúsága, amit voltaképp sokkal 

jobban szeretünk, mint az ajándékozást magát.

264.
A szánalom nagyon gyakran: saját bajaink 

előérzete a mások bajaiban, lehetséges nehézségeink 

okos előrelátása. Többnyire csak azért segítünk 

másokon, hogy rábírjuk őket, hasonló esetben 

ők is segítsenek nekünk, vagyis a nékik tett 

szolgálatok igazából olyan javak, amiket 

saját magunknak előlegezünk.


265.
A csökönyösség a szűklátókörűségből táplálkozik; 

nehezen tudjuk elhinni azt, amit nem látunk.


266.
Tévedés volna azt hinni, hogy csak a leghevesebb 

szenvedélyek, mint a becsvágy és a szerelem, 

képesek diadalmaskodni a többi szenvedély felett. 

A lustaság, bármily lanyha is, gyakran mindegyiknél 

erősebb, előbb-utóbb minden célt s minden cselekedetet 

maga alá gyűr, s azután apránként szétrombolja és

elemészti a szenvedélyeket meg az erényeket.


267.
Ha a rosszat hamar elhisszük anélkül, hogy előbb 

alaposabban megvizsgáltuk volna, annak leginkább 

gőgösségünk és lustaságunk az oka; mindenáron

 bűnöst keresünk, s így arra, hogy a bűnt előbb 

megvizsgáljuk, nem marad időnk.


268.
A legkisebb ügyekben sem fogadjuk el, hogy 

 megítéljenek, ugyanakkor azt kívánjuk, hogy 

hírnevünk és dicsőségünk olyan emberek 

ítéletétől függjön, akik féltékenységük, érdeklődésük, 

vagy korlátoltságuk folytán velünk teljesen 

ellentétesek; és csak azért vagyunk képesek a 

legkülönfélébb módokon kockára tenni nyugalmunkat 

és életünket, hogy ők a javunkra ítéljenek.


269.
Nincs ember, akiben volna annyi okosság, 

hogy felmérje, mennyi rosszat képes tenni.


270.
A megbecsülés, amit már elnyertünk: biztosítéka 

annak, amit még eztán szeretnénk elnyerni.

MAXIMÁK! (Forrás: Francois de La Rochefoucauld-Maximák)

251.
Vannak emberek, akiknek még a hibáik is előnyükre 

válnak, s vannak olyanok, akik számára a legjobb 

tulajdonságok is hátrányosak.


252.
Az ízlés változása éppolyan gyakori, mint 

amilyen ritka a hajlamok változása.


253.
Az érdeknek az erény éppoly alkalmas eszköze, mint a bűn.


254.
Az alázatosság: gyakran csak tettetett behódolás, 

melynek célja a mások alávetése; a gőg mesterkedése, 

mely megalázkodik, hogy fölemelkedhessek, és

noha ezer alakban jelenik meg, sohasem rejtőzködőbb 

s megtévesztőbb, mint amikor épp az alázatosság 

álcáját ölti magára.


255.
Minden érzelemnek megvan a maga hangszíne, 

megvannak a maga gesztusai, megvan az arckifejezése, 

és ez a hol jó, hol rossz, hol kellemes, hol pedig 

kellemetlen viszony teszi, hogy van aki tetszik, 

van aki nem tetszik a többieknek.


256.
Ki-ki a maga mesterségében: mindannyian 

igyekszünk felölteni az illő ábrázatot és külsőt, 

hogy a többiek annak lássanak, akinek szeretnénk 

látszani, vagyis elmondható, hogy az egész 

világ - megannyi álarc.

257.
A komolyság: a test titkolózása, amely a szellem 

gyengeségeinek eltitkolására szolgál.


258.
A jó ízlés inkább az ítélőerő, mintsem az értelem adománya.


259.
A szerelem örömét az adja, hogy szerethetünk, 

és boldoggá inkább a magunk szenvedélye tesz, 

s nem az, amit mi ébresztettünk a másikban.


260.
Az udvariasság: vágy arra, hogy velünk is 

udvariasak legyenek, és hogy udvariasnak tartsanak.

MAXIMÁK! (Forrás: Francois de La Rochefoucauld-Maximák)

241.
A kacérság: a nők alaptermészete, amellyel azonban 

nem minden nő él, néhányukat visszatartja a 

félelem vagy a meggondolás.


242.
Gyakran vagyunk terhére másoknak, mikor azt 

hisszük, hogy sohasem lehetünk a terhükre.


243.
Nem sok dolog van, mely önmagában lehetetlen; 

legtöbbször nem is az eszközök hiányoznak, hanem 

a siker eléréséhez szükséges elszántság.


244.
Az ügyességek ügyessége: ha mindig tudjuk a dolgok árát.


245.
Nagyon nagy ügyesség, ha valaki titkolni 

tudja, hogy mennyire ügyes.


246.
Amit nagylelkűségnek látunk: sokszor csak álcázott 

becsvágy, mely könnyen lemond a kis célokról 

a nagyobb célok érdekében.


247.
Az emberek legtöbbjénél látható hűség: az önzés 

mesterkedése a bizalom elnyeréséért, eszköz, 

amelynek segítségével a többiek fölé emelkedhetünk 

s a legfontosabb dolgok birtokosává válhatunk.


248.
A nemeslelkűség mindent megvet, csak 

hogy mindent megkaphasson.


249.
Hanghordozásunk, tekintetünk, egész megjelenésünk 

éppoly ékesszóló, mint szavaink megválasztása.


250.
Az igazi ékesszólás: ha mindent kimondunk, amit 

ki kell mondani, és csak azt mondjuk ki, amit ki kell mondani.

MAXIMÁK! (Forrás: Francois de La Rochefoucauld-Maximák)

231.
Nincs nagyobb bolondság, mint ha az ember egyedül akar okos lenni.


232.
Bárhogyan is magyarázzuk bánatunkat, legtöbbnyire 

csak az érdek és a hiúság rejlik mögötte.


233.
A bánatban mindig sok a képmutatás, így például annak ürügyén, hogy egy nekünk drága személy elvesztését siratjuk, igazából saját magunkat siratjuk; sajnáljuk a rólunk való jó véleményét, megsiratjuk javaink, örömeink, megbecsülésünk veszteségeit: vagyis a holtakért hullatott könnyek igazából mindig az élőket siratják. Azért mondom ezt képmutatásnak, mert az ilyenfajta bánatok esetében mindig saját magunkat csapjuk be. Van aztán másféle, kevésbé ártatlan, mert másokra is kiterjedő képmutatás: azoknak a bánata, akik a gyönyörű és halhatatlan fájdalom dicsőségére vágynak; a mindent megemésztő idő hiába mulasztotta el valóban volt bánatukat, ők makacsul tovább sírnak, panaszkodnak, sóhajtoznak, teljes gyászt öltenek, s minden tettükkel igyekeznek meggyőzni a világot, hogy keserveiknek csak életükkel együtt szakadhat vége. Ez a szomorú és fárasztó önáltatás leginkább a becsvágyó nőkben él; mivel a dicsőséghez vezető utak zárva maradtak előttük, vigasztalhatatlan bánatuk mutogatásával próbálnak híressé válni. Van aztán még egy fajta bánat, melyből bőven árad a könny, és amelynek forrása könnyen el is apad: ilyenkor azért sír az ember, hogy tudják, milyen gyengéd szívű, ilyenkor azért sír, hogy sajnálják, ilyenkor azért sír, hogy megsirassák, ilyenkor azért sír, nehogy szégyenben maradjon, mert nem sírt.


234.
Legtöbbnyire büszkeségből, s nem annyira értetlenségből utasítjuk vissza 

oly makacsul a leginkább elfogadott véleményeket; a győzelmes párt 

első sorai már foglaltak, a hátsókból viszont nem kérünk.


235.
Barátaink kegyvesztésén nem sokáig szoktunk bánkódni, 
különösen ha alkalmunk nyílik arra, hogy 
irántuk érzett gyengédségünket kimutathassuk.


236.
Úgy látszik, mintha az önzés áldozatul esnék a jóságnak 

s megfeledkezne önmagáról, amikor a mások javáért 

tevékenykedünk: holott ezzel csak a legbiztosabb utat választja, hogy 

célba érjen. Ilyenkor látszólag adunk, igazából azonban 

uzsorakamatra kölcsönzünk, finom és ravasz 

eszközökkel mindenkit megnyerünk magunknak.


237.
Akiben nincs annyi erő, hogy rossz legyen, az 
igazán jó aligha lehet; minden másfajta jóság legtöbbnyire 
csak lustaság vagy az akarat hiánya.


238.
Az emberek nagy részével kevésbé veszélyes rosszat tenni, mint túl sok jót.


239.
Büszkeségünknek mi sem hízeleghet jobban, mint a 
nagy emberek bizalma, amelyet mindig a magunk 
érdemének tudunk be, és sohasem gondolunk arra, hogy e 
bizalom leginkább hiúságukból vagy titoktartásuk 
gyengeségéből táplálkozik.

 


240.

A szépségtől elválasztott kellemességről azt mondhatnánk, 

hogy szimmetria, melynek szabályai ismeretlenek, láthatatlan 

kapcsolat az egyes vonások, az egyes vonások és a színek, 

illetve a vonások és a személy egész megjelenése között.

MAXIMÁK! (Forrás: Francois de La Rochefoucauld-Maximák)

221.

Az emberek féltik az életüket és dicsőségre

vágynak; innen, hogy a bátrak több ügyességgel

s furfanggal kerülik ki a halált, mint amennyi ügyességgel

és furfanggal a pereskedők a javaik megőrzésén dolgoznak.

222.

Nincsen ember, aki ne mutatná már

élete legelső korszakában, hol rejlik

testének és szellemének legsebezhetőbb pontja.

223.

A halál olyan, mint a kereskedők

jóhiszeműsége: fenntartja az érintkezést,

hiszen nem azért fizetünk, mert illik kiegyenlíteni

tartozásunkat, hanem azért, hogy később

majd könnyebben találjunk új hitelezőket.

224.

Nem mindenki nevezheti hálásnak magát,

aki eleget tesz a hála kötelességének.

225.

Ha jót tettünk, se nem azt kapjuk

viszonzásként, amit vártunk, annak csak azaz

oka, hogy a jótevő gőgje és a megajándékozottak

gőgje sehogy sem képesek egyetértésre

jutni a jótett árát illetően.

226.

Ha túl gyorsan próbáljuk tartozásunkat

leróni, az már-már hálátlanság egy fajtája.

227.

A boldog emberek szinte sohasem változnak,

mindig azt hiszik, hogy igazuk van, holott

balfogásaikat többnyire a szerencse igazítja helyre.

228.

A büszkeség nem akar tartozni, 

a hiúság nem akar fizetni.

229.

Ha sok jót kapunk valakitől, viseljük el

azt is, ha rosszat tesz nekünk.

230.

Mi sem olyan ragadós, mint a példa,

és nincs olyan jó vagy rossz cselekedetünk, 

mely ne lelne utánzókra. A jó tetteket versengésből

utánozzuk, a rosszakat viszont: engedve természetünk

romlottságának, melyet addig féken tartott

a szégyen, de most a példa felszabadított.

MAXIMÁK! (Forrás: Francois de La Rochefoucauld-Maximák)

211.

Vannak emberek, akik olyanok,mint 

a divatos dalok, amiket nem sokáig dalolunk.

212.

A legtöbb ember csak a pillanatnyi sikerei

vagy a szerencséje szerint ítéli meg embertársait.

213.

Dicsőségvágy, félelem a szégyentől,

a meggazdagodás reménye, vágy a kényelmesebb

és kellemesebb életre, mások lealacsonyításának a szándéka -

legtöbbnyire ez rejlik az olyan híres bátorság mögött.

214.

Az egyszerű katonák bátorsága nem más,

mint az a veszélyes hivatás, amelyhez

megélhetésekként választottak.

215.

Az igazi bátorság és gyávaság: két olyan szélsőség,

ameddig ritkán jutunk el. A kettő közti térség roppant tág,

és helyt ad mindenféle bátorságnak, a bátorságok közt pedig nem

kisebb a különbség, mint az emberi arcok és természetek között.

Vannak emberek, akik szívesen vesznek részt egy induló akcióban, 
de ha az sokáig tart, akkor ellankadnak s végül teljesen elkedvtelenednek; vannak, akik megelégszenek azzal, ha a becsületnek eleget tettek, azután viszont már semmit nem csinálnak. Vannak, akik nem mindig képesek leküzdeni a félelmüket, másokat olykor iszonyú rettegés fog el, megint mások csak azért indulnak rohamra, mert nem mernek ott maradni az őrhelyükön. Vannak, akik kisebb veszélyeken edzve, bátran szembeszállnak a nagyobbakkal. Vannak, akik a karddal bátrak, de a puskától félnek, mások kiállnak a puskagolyó elé, tartanak viszont a kardvívástól.

De ez a sokféle bátorság mind megegyezik abban. hogy - mivel az 
éjszaka növeli a félelmet, s elrejti a jó és a rossz szándékokat - 
óvatosságra tanít. Van aztán egy másik, még általánosabb óvatosság, 
mert aligha találni olyan embert, aki, ha bizonyos volna abban,

hogy ép bőrrel tér meg, mindent megtenne, amit

csak abban a helyzetben megtehet,

nyilvánvaló tehát, hogy a

halálfélelem némileg

csorbítja a bátorságot.

Hiányzik a könyvből 216-219-ig. Nem tudom miért. (a szerkesztő)

220.

Hiúság, szégyenkezés s legfőképpen a vérmérséklet - 

többnyire ebből adódik a férfi bátorsága

és ebből a nő erényessége.

MAXIMÁK! (Forrás: Francois de La Rochefoucauld-Maximák)

191.

Azt mondhatnánk, hogy a bűnök

úgy várnak bennünket életünk útján,

mint megannyi vendéglátó, akiknek

mindegyikénél sorban meg kell szállnunk;

s alig hinném, hogy a tapasztalat, ha kétszer

tehetnénk meg ugyanazt az utat,

segítségünkre volna a bűnök elkerülésében.

192.

Amikor már elhagynak bennünket

bűneink, szeretnénk magunkkal

elhitetni, hogy mi hagytuk el őket.

193.

Akárcsak a test, a lélek betegségeiben

is gyakori a visszaesés; amit gyógyulásnak

hittünk, az gyakorta csak szünet, vagy a

baj természetének megváltozása.

194.

A lélek hibái olyanok, mint a sebek

a testen: gyógyítsuk bármily gondosan,

a forradás még sem tűnik el, és a seb

bármely pillanatban felszakadhat.

195.

Sokszor csak azért nem adjuk át

magunkat egyetlen rossz szenvedélynek,

mert több van belőle.

196.

Ha nem tud róla senki más, hajlamosak

vagyunk megfeledkezni hibáinkról.

197.

Vannak emberek, akikről soha nem

tudnánk rosszat képzelni, ha rajta

nem kapnánk őket, de egy olyan

sincs, akin ha rajta kapjuk, csodálkoznunk kellene.

198.

Ha magasztalunk egyeseket, főként,

azért tesszük, hogy mások dicsőségét

csorbítsuk. Condé meg Turenne sem

kapna annyi dicséretet, ha nem

ócsárolni akarnák egyiket is, másikat is.

(Ha valaki nem tudná ki az a Condé  és Turenne, íme:  

Condé

I. Louis de Bourbon-Condé (Vendôme, 1530. május 7. – Jarnac, 1569. március 13.) Condé hercege (prince), Enghien hercege (duc), Soissons grófja, Franciaország pairje, a Condé-ház alapítója volt. Fontos szerepet játszott a francia vallásháborúk során, mint a református (hugenotta) párt vezetője.

Turenne

Henrik Latour d"Auvergne vicomte, francia hadvezér, szül. Sedanban 1611 szept. 11. mint bouilloni Henrik herceg és nassaui Erzsébet hercegnő második fia, elesett Sasbachnál 1675 jul. 27. A protestáns vallásban nevelték és a hadi pályára nagybátyja nassaui Móric herceg képezte ki Hollandiában. 1630. lépett a francia udvar szolgálatába, 1634. tábornagy lett.)

(A szerkesztő)

199.

Ha nagyon vágyunk arra, hogy

ügyesnek látsszunk, aligha leszünk ügyesek.

200.

Ha nem szegődne mellé a hiúság,

az erény aligha jutna messzire.

MAXIMÁK! (Forrás: Francois de La Rochefoucauld-Maximák)

201.

Alaposan téved, aki azt hiszi, hogy

meg tud lenni önmagában is, hogy

nincsen szüksége senkire; de még

nagyobbat téved az, aki úgy gondolja,

hogy őnélküle nem lehetnek meg a többiek.

202.

A látszólag tisztességes ember titkolja

hibáit mások, sőt, önmaga előtt is; a valóban

tisztességes ember pontosan ismeri és be is vallja őket.

203.

A valóban tisztességes ember semmit sem vesz zokon.

204.

A nők szigorúsága: cicoma és festék, mellyek

még jobban kiemelik szépségüket.

205.

A nők tisztessége gyakorta nem más,

mint ragaszkodás jó hírükhöz és nyugalmukhoz.

206.

Az igazán tisztességes ember sohasem

húzódozik más tisztességes ember társaságától.

207.

Az őrület az élet minden pillanatában

a nyomunkban jár. Ha bölcsnek látunk valakit,

csak azért látjuk annak, mert őrültsége

teljes összhangban áll életkorával és sorsa alakulásával.

208.

Vannak ostoba emberek, akik jól ismerik

magukat és ügyesen élnek ostobaságukkal.

209.

Akiben nincs semmi bolondság, az nem is olyan bölcs, mint hinné.

210.

Ahogy öregszünk, egyre bolondabbak és egyre bölcsebbek leszünk.

MAXIMÁK! (Forrás: Francois de La Rochefoucauld-Maximák)

181.

Van következetlenség, amelynek oka

értelmünk könnyelműsége vagy gyöngesége,

következménye pedig minden idegen vélemény

elfogadása; s van egy másik fajta, bocsánatosabb

következetlenség, amely a világ utálatából táplálkozik.

182.

Az erényekben éppúgy jelen való a

bűn is, mint ahogyan az orvosságban a

méreg: a kettőt az óvatosság adagolja s

keveri össze, hogy azután eredményesen

használhassa föl az élet nehéz pillanataiban. 

183.

El kell ismernünk az erény javára,

hogy nincs szörnyűbb nyomorúság,

mint az amelybe a bűn taszítja az embert.

184.

Hibáinkat csak azért valljuk meg,

hogy őszinteségünkkel helyrehozzuk azt

a kárt, amelyeket hibáinkkal a mások

rólunk alkotott véleményében okoztunk.

185.

Nemcsak a jónak, a rossznak is megvannak a maga hősei.

186.

A bűnösöket nem mindig vetik meg,

megvetik viszont azt, akiből hiányzik mindenféle erény.

187.

Az erény neve épp annyi szolgálatot

tehet az érdeknek, mint a bűnöknek.

188.

A lélek egészsége éppoly ingatag, akár

a testé; és ha látszólag mentesek vagyunk

is minden szenvedélytől, azért pusztításai

veszélyének éppúgy ki vagyunk téve, mint

az egészséges ember a váratlan betegségnek.

189.

Úgy látszik, a természet mindenki számára

megszabja, már születésekor, hogy

erényei és bűnei meddig terjedhetnek.

190.

Nagy hibái csak nagy embernek lehetnek.

MAXIMÁK! (Forrás: Francois de La Rochefoucauld-Maximák)

171.

Az erény úgy vész el az érdekben,

ahogyan a folyó elvész a tengerben.

172.

Ha az unalom különféle hatásait jól 

megvizsgálnánk, rájönnénk, hogy az

unalom még az érdeknél is gyakoribb

oka a kötelességmulasztásnak.

173.

Többféle kíváncsiság van. Az egyik,

amely arra sarkall, hogy tanuljuk meg,

ami számunkra hasznos, az érdekből 

táplálkozik, a másik, mely főképp azt

szeretné tudni, amit mások tudnak, a gőgből.

174.

Jobban járunk, ha az eszünket arra

használjuk, hogy elviseljük a bennünket

ért bajokat, mint hogy azon töprengjünk,

miféle bajok is érhetnek.

175.

Az állhatatosság a szerelemben: igazából

örök állhatatlanság, hiszen szívünk folyton

válogat a szeretett személy tulajdonságai

közt, hol az egyiket, hol a másikat választva,

vagyis állhatatosságunk nem más, mint megállapodott

egyetlen személyhez kötődő állhatatlanság.

176.

Kétféle állhatatosság létezik a szerelemben: 

az egyik, ha a szeretett lényben mindig újabb

és újabb szeretnivalót találunk, a másik, ha

becsületbeli kérdésnek tekintjük,

hogy állhatatosnak maradjunk.

177.

A kitartás se megrovást. se dicséretet

nem érdemel, hiszen nem több, mint

ízlésünk és érzéseink folytonossága,

amely meg nem szakítható,

de nem is megtanulható.

178.

Új ismeretségek iránti vágyunk nem

annyira a régiek meguntából vagy

a változatosság öröméből fakad, mint

inkább abból a félelmünkből, hogy akik

nagyon jól ismernek, nem csodálnak már eléggé,

s abból a reményből, hogy akik nem ismernek

elég jól, a régieknél jobban fognak majd csodálni.

179.

Néha csak azért panaszkodunk a barátainknak, 

hogy előre igazoljuk nem törődömségünket.

180.

Megbánásunk: nem annyira sajnálkozás

helytelen tettünk felett, mint

inkább félelem tettünk következményeitől.

MAXIMÁK! (Forrás: Francois de La Rochefoucauld-Maximák)

161.

Ha azt kívánjuk, hogy valóban

hatásos legyen, a tettnek és a szándéknak

összhangban kell állnia.

162.

A középszer, ügyesen tálalva, hamar

sikerre visz, sőt gyakorta több

dicsőséget hoz, mint a valódi érdem.

163.

Számos cselekedet nevetségesnek

látszik, holott rejtett oka

igencsak bölcs és megalapozott.

164.

Könnyebb a vágyott tisztséghez

méltónak lenni, mint ahhoz,

amelyet valóban gyakorlunk.

165.

Érdemeinkkel kivívjuk a jobb

emberek megbecsülését, sikereinkkel

kivívjuk a nagyközönséget.

166.

A világ többre becsüli az érdem

látszatát, mint az érdemet magát.

167.

A fukarság inkább ellentéte az

ésszerűségnek, mint a bőkezűség.

168.

A reménység, bármily csalóka is,

legalább kellemes úton vezet el az élet végéig.

169.

Ha a kötelességünknek sokszor csak

lustaságból és félénkségből teszünk eleget,

a dicsőséget mégis erényünk tudhatja magáénak.

170.

Nehéz megítélni, hogy egy-egy rendes,

őszinte, tisztességes cselekedet mögött

a becsületesség vagy csak az ügyesség húzódik-e meg.

MAXIMÁK! (Forrás: Francois de La Rochefoucauld-Maximák)

151.

Nehezebb dolog kivédeni, hogy mások

uralkodjanak rajtunk, mint nekünk

uralkodni másokon.

152.

Ha nem hízelegnénk folyton

önmagunknak, nem lehetne ártalmunkra

a mások hízelgése.

153.

Tehetségünket a természettől nyerjük,

de szerencse nélkül nem sokra megyünk vele.

154.

Hibáink kijavításában eszünknél sokkal

nagyobb hasznunkra lehet a szerencse.

155.

Vannak érdemes és mégis visszataszító

emberek, s vannak tökéletlenek, akik

mégis rendkívül vonzóak.

156.

Vannak emberek, akiknek minden érdemük,

hogy ostobaságokat mondanak s cselekednek,

és akik épp ettől hasznosak; ám ha

felhagynának ezzel, mindent elrontanának.

157.

A nagy emberek dicsőségét legjobban

úgy tudjuk megítélni, ha megnézzük,

milyen módon jutottak el a dicsőséghez.

158.

A hízelkedés: hamis pénz, amelynek

egyes egyedül hiúságunk kölcsönöz értéket.

159.

Nem elég, ha jó tulajdonságokkal bírunk,

tudnunk kell azt is, hogyan bánjunk vélük.

160.

Bármely ragyogó is egy tett, nagynak

csak akkor mondhatjuk, ha jelentős célt szolgál.